Hiszterika
Humorral fűszerezett élmények

Off-road kicsit másképp

2012 július 18. | Szerző:

Hétvégi képzésre, ha úgy tetszik tréningre készültünk mi, a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem másodéves kommunikációs diákjainak egy csoportja. Nem akartunk messzire menni, épp csak Kolozsvár mellé valahová, hogy olcsó legyen. Hagytuk kolléganőnket, szervezze meg a helyfoglalást és az odautat. Élelmet szállítók autóval, többiek vonattal. Továbbá akinek lehetősége van autóval menni, használjuk ki és ne vonatozzunk. Így indultunk útnak hazánk büszkeségével, a Dacia 1310-el, illetve egy Renault Megane-nal. Az E60-as országút mind a 42 kilométerén száguldottunk 60-nal, mikor megérkeztünk a mezőszélén jobbra kanyarodó letérőre. Itt kezdődött a sárdagasztás. Daciánk jól vette az akadályokat, ami javarészt a jó sofőrnek köszönhető. Na valahol Bivajbasznád és Taknyádfalva közt Rétyen rátértünk a célhoz vezető útra. Sztána falván megkaptuk a vendégházhoz vezető útról az infókat. Amikor az út elfogyni készült, vettük a batyut a hátunkra és gyalogosan vágtunk neki a domboldalnak. Az időjárás sem kedvezett nekünk, először dördült meg az ég idén és az eső is alaposan megeredt. Szivárványok alatt másztunk meg néhány dombot, elhaladva lovarda, juhnyáj és egyebek mellett. Emlékeztetni akarlak, hogy egy vendégházba indultunk tárgyalástechnika képzésre.

Másfél órányi esőben, agyagban és ennek a keverékében való gyaloglás után megérkeztünk a Riszeg vendégházba.

Itt még nem szabad felsóhajtanunk, ugyanis a hétvégére szánt kaja becsüs Daciánk csomagtartójában pihen, mi pedig éhesebbek vagyunk egy politikai fogolynál. Erőt gyűjtve és összeszedve a csapat többi felét visszaindultak az autóhoz, hogy egy másik kerülőúton idehozzák, remélhetőleg kajástól. Két-három-néhány óra múlva megjött mindenki. Ruhájuk színe már-már felismerhetetlen volt az agyagos sártól. Történeteik alapján nem kevés időt töltöttek a bokáig érő masszában az autókat tologatva fel a dombtetőre, a Riszeg vendégházhoz.

Péntek este, elkezdődik a képzés. Autóink pihennek egész szombat estig a frissen mosott gyepen, nagy kiképzésnek néznek elébe.

6:00, elindulunk vissza Kolozsvárra. Kiérve a vendégház kapuján máris kiszállunk az autóból és mögéje kerülünk. Jól gondolod: tolni! Még meggondolhatnám, hogy vonattal menjek, de nem! Én kitartó tökös csaj vagyok és igenis végigcsinálom! Becsüs Daciánk sofőrt vált és Zs száguld vele fel-alá a dombokon. Tolni igencsak kevésszer kell hazánk büszkeségét, de a Renault hamar feladja a harcot. Bizony alacsony az alja, bizony felfőzi a vizet, nem mezei útra tervezték. A napszak végére érve ránk zúdul a sötét. Erre a napra jósolták a legnagyobb, legkerekebb Holdat. Hát mi ebből nem sokat észlelünk, ugyanis felhős az ég, lekvár köd szitál lefele esővel keverve.

Közös megegyezéssel úgy döntünk, hogy a Land Rover után szépen kitologatjuk a Daciát az E60-ra, aztán visszamegyünk és a már víztől lehűlt Renault mögé kerekedve ismét kijutunk az E60-ra. Mi gyalogosan bokáig tocsogunk az eső és agyag által keletkezett masszában, törölgetjük magunkról az első kerék alkotta sárt, és minden erőnket próbáljuk átadni az autónak. Araszolunk előre. A vízszintesben előrehalad az autó, mi négyen unottan tocsogunk a jármű után, ügyet sem vetve arra, hogy az út melyik oldalán van kisebb sár. Boldogan néztünk a sötétben előttünk haladó autó két vöröslő lámpájára, amely úgy ficánkolt jobbra-balra, akárcsak egy menekülő hal farka. Bizony nem szándékos a driftelés, ilyen az út! Amikor a lámpák egyre közelebb látszottak, tudtuk, ismét tolnunk kell. Körbekerítettük, ki oldalról, ki hátulról kézbe vettük a már rég nem hófehér járművet és útjára igazítottuk, majd folytattuk gyalogos utunkat a távolodó lámpák után kullogva. Időközben felfedeztünk némi civilizációra utaló jeleket, villanyoszlopok világítanak a völgyben az út mentén! Hurrá! Itt van élet.

Még 10 percnyi sárgyúrás és ázás után kiérünk a főútra. Yess!! Már csak egyszer kell ezt az utat megtenni, azaz 3-4 km vissza a Renault-hoz és lehet kezdeni elölről az off-road mutatványokat. Fiaink udvariasak és tekintettel női mivoltunkra, úgy döntenek, nekünk nem kell visszamennünk a másik autóért. Életem egyik legjobb híre, hogy beülök a jól kimelegített Land Roverbe és elindulok Kolozsvár fele.

Pénzzel, melegítő felsőkkel, elemlámpával ellátva fiainkat elindultunk hazafele. Ők rágyújtva egy jól ismert nótára vették az irányt visszafele. A továbbiakról szubjektíven nem írhatok, ugyanis nem voltam jelen, de mint megtudtuk kollégánk édesapja traktorba ült és elindult a kezdő off-roadosok után, kihúzni őket a kátyúból.

Éjszaka háromnegyed kettőre sikerült ki-kinek otthona melegét megérezni. Bár mi csak egy tárgyalástechnika képzésre készültünk, sikerült betekintést nyerni az off-road világába: sportcipőben, farmernadrágban, Daciával, Renault-val.

Vajon akarunk még team-buildinget a dombok között autók közé szorulva?!

Címkék:

Hogyan verjük át a buszon az ellenőrt 2.0

2012 július 18. | Szerző:

Unott arccal, semmibe néző szemekkel, elfáradt lábakkal haladok a buszmegálló fele. Közeledek lassan, de előtte el kell haladnom egy sor taxi mellett. Időnként zavar, hogy végigmér a sok utaséhes sofőr, de ez most nem az a pillanat. Most én hozom őket zavarba! Ehhehh!

Egy rozsdás Opel az első autó, benne nagy szakállas tatánakvaló leskelődik hátra és tapsikol képzeletbeli kezein, hogy na most aztán végre neki is kell menni egy kört. A nagy francot mész te velem bárhová is! 😀 Ívelem a kanyart az Opel felé, higgye csak azt a tata, hogy beszállnék mögé. Igencsak jóindulatúnak mutatkozik, mert hajol felém, hogy kinyissa az ajtót, mire én villantva Colgate-mosolyom búcsút intek neki és tovább haladok. Kihagyok két taxit, és gondolom még egy szórakozás a busz előtt belefér. Szép óvatosan, elnyújtott mozdulatokkal leveszem a sporttáskámat a hátamról, közben apró lépteimet a Peugeot-taxi felé veszem és nagy elszántsággal nézek a fiatal zöldfülű sofőr szemébe. Gyorsan összekapja magát az ülésen, kidobja a csikket az ablakon és nyúl az önindító felé, felőle akár mehetnénk is. Ekkor lehajolok szépen és a táskámból kiveszem a fülhallgatóm, rányomom a telefonra, táska vissza, mosoly a sofőrnek és léptetek tovább a buszmegállóba. Neki se jött össze.

Kuncogok magamban még 10 másodpercet és valahol messze a délibáb fölé emelkedik a 32-es busz. Hurrá!
Ülnék fel a buszra, és csak akkor veszem észre mennyien vagyunk a megállóban. Györgyfalvi negyed, tehát vagy öregek vannak, vagy albérlő egyetemisták. Neki indulnék az utolsó ajtónak, hogy felüljek mire valaki mélyen az oldalbordáim közé nyúl valami idegen tárggyal. Óvatosan, higgadt arccal fordulok hátra és állapítom meg, hogy egy idős ember az eltévedt botjának kampójával tartja magát egyensúlyban. Arrébb húzódok, “Csak tessék!” Rögtön gyúródik utána egy akkora néni a banyatankjával, hogy hónom alatt átfuthatna. Hát menjen ő is, haladjon… Tényleg sokan voltunk a megállóban. Őt is útjára engem, mire rájövök, hogy a másik két ajtónál senki nem akar felülni, sőt onnan állnak sorba ide, a harmadik ajtóhoz.
Kikeveredek a botok, banyák, banyatankok közül és felülök a középső ajtón. Beállok a rokkantaknak fenntartott helyre, megwattolom a zenét a fülemen és néha még bólogatok is.
Következő megálló: Cipariu-tér. Van esély rá, hogy az ott toporgó fiatalabb arcok közül valamelyik kettő ellenőr lesz. Kezem zsebre dugom és kitapogatom, hogy a félig használt jegyem megvan-e. Minden oké, jöhet az ellenség. Meglepetésemre megtelik a busz. Hallod te! A 32-es busz megtelik. Haladunk tovább a 100 méterre levő buszmegálló fele. Tervezem, hogyan lesz a Bulgakovos találkozó, mikor arra leszek figyelmes, hogy mindenki vakarózni kezd, vagy hasonlóan tapogatja magát. Hamar rájövök, hogy az óvatosan tolakodó pasi ellenőr. A 32-es csapdája! Hanyag eleganciával emelem ki jegyemet a zsebemből és mély csendben lyukasztom meg. Figyelme egyből rám hárul és elkezdi számomra idegen anyanyelvén a históriát, mely szerint ezt nem most kellett volna, stb. Szól, hogy szálljak le. Magyarul válaszolok, hogy én ugyan nem, nem ez a cél. (Pedig de!)
A busz megáll, az ellenőr leszáll, meg még aki akart. Én kérem szépen nem szállok le! Kiabál fel utánam a maga csúnya nyelvén, hogy szálljak le, de szaporán. Már zavar, hogy mindenki engem néz, gondoltam, ejtsük meg a beszélgetést, hamarabb szabadulok. Egy percig sem akar mással foglalkozni, én kellek neki és a 25 lejem. A busz elindul, mi maradunk. Felvázolja, hogy neki most meg kell engem büntetni, mert nem lyukasztottam időben. Én édes, ékes anyanyelvemen hősködök neki vissza, hogy és van rá bizonyítéka, hogy én mikor lyukasztottam, stb.? Megszeppen, csak érti, mit beszélek. Megnyugszom némiképp, hogy nem kell románul szenvednem, hogy pofázni tudjak neki. Kéri a személyimet és a 25 lejt. Személyi? Hehhe. Nincs nálam. Pénz? Hülye volnék odaadni. Továbbra is szorongatom a jegyem, villogok vele, hogy van. Lyukasztva van és La revedere! Sarkon fordulok és kilesem a zöldre váltott átjárólámpát. Én megyek is! 😀 Utánam kiabál, hogy hívja a rendőrséget. Én félvigyorral vissza neki, hogy nem kell messze mennie, itt van az út túl oldalán és rámutattam a pirosnál toporgó rendőrautóra.
Címkék:

Önkényes agysejtfoglalók

2012 július 18. | Szerző:

Intenzív szöszmötölés közben rátaláltam néhány múltbéli tárgyra, illatra, zenére és egyéb emlékgerjesztőkre. Kínoz a kreativitás, hogy egybe szedjem ezeket a feelingeket. Im’hát:

Kábé 3 hónapja a Bomfunk MC’s – Freestylers című dala a csengőhangom, de rám épp ma zuhant egy emlék, amikor megszólalt a telefonom. 2005-öt írunk. Nyár van, minden nyílászárót kitártam a házon és a hangerőszabályzó gombokat kiakasztottam maximumon. A “nagydobozok” membránja szakadásnak indulva üvölti a Freestylers-t. Frissen vásárolt trial bicajommal gurulok a 30 méteres végeláthatatlanul hosszú udvaron elé egy keréken egyensúlyozva, amikor hófehér freestyle bőgatyámat bekapja a lánc, elegánsan rándulok egyet, majd végigtaknyolok a kavicsokon magam köré tekerve az ülés nélküli vandálbiciklit. Viszlát nadrág, szevasz felső hámrétegem, üdvözlet szomszéd. Neked is épp most kell az udvaron sétálnod? Szedegetem össze magam, keresem darabjaimat: szemüveg megvan, rapper sapka hogyne volna, ízléstelenül csúnya cannabisos csuklószorítóm pedig az ujjaim begyén ékesedik. Az is szabadulna már tőlem.
Megvan minden. Pattanjunk nyeregbe! Nadrágcsere. Rövidgatya, térdvédővel, hosszú ujjú blúz könyökvédővel, dupla csuklószorító és az elmaradhatatlan simléderes sapka. Freestyle görl. Yeah:D Hopp a lépcsőn le egykeréken, hopp a másikon fel kerekenként, ott egy ugratón szállok a levegőbe, érkeznék meg a hóttbiztos talajra, amikor a szél váratlanul pofámba vágja a kaput. Újfent takony. Ekkor repült igazán messzire a sapka, ekkor reccsent hangosat a szemüvegkeret szára, és ekkor lett nyoma a kertdeszkának a formásra gyúrt pufókomon. Én azóta két keréken biciklizek.
Megláttam egy pont olyan esernyőt a neten, mint amilyenem nekem volt törpe koromban. Jött is a kép gyorsan: Fogjuk rá, hogy már voltam 5 éves. Böhöm nagy házunk köré állványokra mászva dolgoznak a munkások, megy a vakolás. Velem senki sem foglalkozott, hát feltaláltam én magam. Csattogtatós lepkém nem volt, de volt esernyőm, amivel azt hittem, csodákra is képes vagyok, ha okosan használom. Hasznos elmondanom, hogy a talaj felett 10 centivel nekem már tériszonyom van és liftezik a gyomrom. Erős voltam és félretoltam ezt az érzést, majd elkezdtem az apróra nőtt lábaimmal mászni felfele a farakáson. Nem lehetett magasabb két méternél, de törpenövésemnek elég nagy fejfájást okozott felmászni a tetejére. Felfőztem a vizet elértem a tetejét, de büszke voltam magamra, milyen kitartó vagyok. Levettem hátamról a cipőfűzővel felkötözött esernyőt és kinyitottam. Már sejtheted, mire készülök. A Duna Tv csodákra képes. Ott láttam a rajzfilmben, hogy két kislánynak sikerült, én pedig hittem a mesékben. Kinyitottam az esernyőt és büszkén felvigyorogtam apáméknak az állásokra hátha észre venne valaki, de később derült ki, hogy reptéri kutyát nem érdekli, hogy én mit csinálok. Három-kettő-és zuhé. Szívem verte a 200-at azon a két méteren, de sikeresen lezuhantam, volt talaj alattam. Megrémülve ordibáltam, hogy segítség, meghaltam! Majd tömény zokogásba kezdtem, hátha az hatásosabb és túlordibálom a betonkeverő zúgását. Sikerült. Bátyám elmondása szerint eltartott pár percig míg rájöttek, honnan jön a kiabálás, ugyanis a pityókaföldön landoltam a 80 centi magas szárú gyönyörűen virágzó pityóka között. A virágokon fennakadt esernyő vezette nyomra keresőimet. Végtelen fájdalommal kiabáltam, hogy meg fogok halni pár perc múlva, nekem most végem, de mily meglepő, nem így történt. Bátyám ölbe kapott és kérdezte hol fáj, vajon mimet törtem el, de mindenem egyben volt. Bár foglalkoztat a tudat, hogy jellememhez van-e köze az akkori esetleges agyrázkódásnak, melyről nincs orvosi diagnózis, csak gyakran érzem úgy, hogy megagyalágyultam.
Egy másik önkényes agysejtfoglaló emlékem a Fullspeed illatától tört felszínre. 16 éves hősszerelmes leányzó ként kettős életet éltem. Skizó nr1 a cybervilág sztárja volt, és skizó nr2 pedig két lábon járt a földön és hasonlított a többi emberszabásúra. Ez a periódus a skizó nr1-ről szól. Chatrajongóként sikerült elsajátítani a vakon gépelés művészetét, és éjjel nappal csapkodtam a klaviatúrát. Megszerelmesedtem. A cybervilág kifordult a valóvilágba. Randiztunk a természet lágy ölén s én bezsongva szimatoltam férfias illatát. Az foglalkoztat, hogy bár ne kéne kilépni ebből a komfortzónából…De ez a sors impotenciája. Ki tudja, mikor látom még?! Megszívtam orromat annyi Fullspeeddel, amennyit csak csillóim elbírtak, aztán útjára engedtem kedvesem. Azóta vagyok self-made woman és hűen mondogatom magamban, hogy engem egyszer szívlapáttal fognak agyonütni.
A Nescafe-s bögre és szesszió, előhozott egy újabb emlékképet. 2010 második szessziójában 4 személyes adag kávé behüpürtyölése után elfogyasztva 2 liter kólát, hajnali 3-kor látom magam karaokézni a konyhában 6 tonna mosatlan között egy szövegkiemelőt szorongatva. Miután elkészült a home videó és az 5 centis hajam is ki lett vasalva büszkén taszítok egyet a MicróMacróÖkonómia jegyzeteken és Zsömipárnám elhelyezem gondosan az asztal közepén. Két széken foglalva helyet, oroszlános pokrócom magam köré tekerve hajtok fejet az asztalon és amíg ketyeg a szívem az élénkítő szerektől, addig kitartóan bámulom Nescafe-s bögrém, melyen egy égnek állt hajú figura vigyorog “Dupa Nescafe” felírattal.
Címkék:

Hogyan ne vegyél 6 tányért

2012 július 18. | Szerző:

Bírom én a vidéki levegőt, ma is keltem hajnali fél 10-kor arra ébredve, hogy összefagytam.
Küldetésem mára 6 tányér megvásárlása volt, mely úgy éreztem, nem okoz különösebb gondot, egy 5 éves is képes rá. Én is, elhiheted, csak kicsit másképp. Figyelj!
Azon mód, hogy zombi arccal legurultam ágyamról és kétszeri nekilódulással megtaláltam a fürdőszobát, sikeresen emberelévalóvá (nyelvújító leszek még azért is) hokuszpókuszoltam magam és a rozsdaszínű hideg víz hatására elkezdtem gondolkodni. Mi a teendőm ma? Mire bíztak meg az okosabbak? Jah áhám!
El kell menni a község központjába, ott meg kell keresni a piacot, a húsboltot, a műanyagos boltot, a fazekas boltot és az élelmiszer üzletet, ahol lehet venni olcsó budikefét. Úgy érzem egy nap alatt sikerül mindezt körbejárni. Útra fel!
Apám a maga stílusában hagyogatja öregesen, hogy kint cudar idő van, sálat, sapkát, nagykabátot, bakancsot, vastag kesztyűt vegyek fel, ne üljek biciklire és ha tehetem vitessem el magam valamelyik sofőr bátyámmal, mert nem lehet haladni a szétgyúrt hóban.
Makacsul tiltakozom, hogy nem kell nekem fuvar, imádok gyalogolni és 1-2 óra alatt meg is oldom az ügyet. Magamra öltve az apám által felsoroltakat elindulok a minusz sok fokba a piacra s a “bótokba”.
A házból kilépve a kapunál már úrrá lesz rajtam némi fáradtság, de egy idegbajos rángatózással letudom, hogy még félig alszom, azért lehet és büszkén hagyom magam mögött az udvart.
Az immár aszfalt úton boka magasságig ér a lekvárrá gyúrt hó és dzsuva keverék. Uccu neki. Térdemeléssel cuppogok az út közepén két autónyom között ügyelve arra, hogy mindkét guminyomtól ugyanolyan távolságra menjek. (Tényleg ez volt egyetlen gondom akkor.) Helyenként az az érzésem támad, hogy helyben járok, de figyelve a házszámokat, növekedni látszanak. Haladok waze!
Megérkezem a központnak nevezett interszekcijóba (egyre jobb lesz) és átgondolva a sorrendet, nekilátok a boltok ajtajának nyitogatásához. Elsőként megyek sajtkrémet venni:
– Csókolom. Szevasztok! Kérek 3 rúd sajtkrémet és egy barna kenyeret.
– Hát szíííja! Hazajöttél? Jól vagy-e? Milyen az élet Kolozsváron? Hogy telik? Hányad éves vagy? Még hány évet leszel ott? Anyuék hogy vannak? Jaj de rég nem láttalak. Milyen jó, hogy jöttél… (bláblá…)
– Jól vagyok. Holnap megyek is vissza. Elvileg utolsó éves vagyok, de a gyakorlat kissé eltér az elmélettől.
– Hogy mondod bogárkám? Mi ez az elv, meg gyakorlat? Milyen szakos is vagy?
– Kommunikáció és PR-t tanulok.
(kiguvadt szemek és intelligenciamentes arckifejezés)
– Az mi a bokám aranyom? Mi leszel ha elvégzed?
– Hát lehetek kommunikációs szakember, újságíró, televíziós bemondónéni, rádiós műsorvezető és….
– Ja aha. Mit kérsz?
(Lehet szenilis)
– 3 rúd krémsajtot kérek és egy barna kenyeret.
(kaptam 3 rúd vajkrémet és egy égett karéjú fehér kenyeret)
Hazavittem elrettentő példának őket.
Folytatva a gyűjtögető akciót a “neylonos” boltba nyitottam be. Mégiscsak itt veszek budikefét és akarok egy új szappantartót is.
Benyitok. Köszönés, illedelmes vigyor, érdeklődés, hogy szabad-e nézelődnöm a neylon dobozok között, azzal uzsgyi szemlélődni.
Szabad!
Találok egy pofás kis szappantartót és szemem már látja a budikefét is. Ekkora a kedves kiszolgáló néni hátulról a nyakamba ordítja, hogy “Mit keresel?”. Ha ijedős fajta lennék megtöltöttem volna a bakancs szárát, de hanyagul megfordultam és a képébe üvöltöttem, hogy budikefét basszus!
– Várjon odakint, máris hozom csak ne járkálja össze a havas lábával a belső termet is.
(WTF???)
Hozott nekem egy igazi budikefét. Tartó nélkül wazd!
Gyűlt a haragom és az elegáns kiszolgálásért cserébe én is kedves voltam vele:
– És ha legyúrtam az ülepem termékét a csésze lyukján, utána akasszam fel a budikefét a kézmosó kagyló szélére, hadd száradjon???! Kéne tartó is!
 Néz rám elmerokkant tekintettel s irányt tévesztett lépésekkel iszkol vissza másik budikeféért. Ezúttal hozza a tartóját is.
Önelégült képemen díszvigyorom ékeskedik és a pulton hagyva a budikefe árát, már villant is át az agyamon a kérdés.
– A panaszlevelem milyen formában tolhatom a főnöke felé?
Rémült arccal próbálta tisztára lefetyelni az ülepem, csak ne tegyek már panaszt ellene.
Na kezicsókolom. Oda se megyek többet.
Következő állomás a fazekas bolt. Kéne 6 tányér sógornőm születésnapjára. Olcsó is, jó is, kell is.
Megérkezem a vedrek, bödönök, ládák, csészék, kanalak közé s hirtelen elkezdem keresni magam a hatméteres polcok között.
Megtalálom messziről a tányéros polcot és feléje tartok, amikor megszólal egy hang:
– Hohó, lassan a testtel! Mit akarsz leányka? Ne szabaduljunk csak úgy neki az árunak!
(Hogy az a rézfaszú bagoly lógatná már a kiszolgálóba!)
– Lapos tányért szeretnék venni.
Összeráncolt szemöldök, félretolt vigyor és levegőbe emelt mutatóujj kíséretében megnyugtat, hogy nincsen!
– De én ott látok a polcon. Abból a sima fehérből akarok 6-ot.
(Ölni tudna a tekintetével)
– Az nem az, amire te gondolsz leányka.
– De-de. Abból tessék csak adni.
– Rándít egyet a szottyadt gatyáján és lehajol nagy kínok között megnézni, mi a bánat az, amit én az alsó polcról kérek.
Hamar rájön, hogy tényleg van lapos tányér, többféle is, különböző színűek is. (Én megmondtam.)
Pultra emel kábé 10 darabot és elkezdi egyenként számolni, gondolom azért, hogy megbizonyosodjon róla, nincs-e egy hetedik meghúzódva a másik 6 között.
– Egy, kettő, három…
– Ez rossz!
– Négy…Holazistenbe?
(Félreteszi)
– Négy, öt, hat…
– Ebből is hiányzik egy darab.
– Ne válogass aranyanyám, nem a piacon vagy!
(Hogy húzom mindjárt a fejedbe mind a hatot, s a tetejét kidíszítem egy pléh vödörrel, hogy abba ordibálj te hígagyú!)
– Csere vagy marad?
(Kicseréli)
Finnyás pofacsontja mellkasáig esett, de ideadta épen mind a hatot. Fizetés, tűnés.
Kerek fejem vörösre gyúlt és kék gatyám a sárga kabáttal együtt tökéletesen megalkotta a román zászló hitvány idilljét. Hátizsákomban egy budikefével, 3 vajkrémmel, egy odasült kenyérrel és 6 csodaszép tányérral elindultam a piacra.
Községünk piaca a téli időszakra mikró nagyságúra zsugorodik, annyira, hogy az árusok sokasága, egy gumicsizma árusból (jön a tavasz árvizestől), egy kínai piacról összeszedett “márkás” ruhaárusból (jajj neki, ha jön az ACTA) és egy húsos bódéból állt.
Nem kellett szédülnöm a tömegnyomorban, ami a piacon akkor morajlott. 4-en voltunk. A 3 árus és én.
Én fehérkarajt venni jöttem, de a kiszolgálótól akár pingvin májat is kérhettem volna, ő úgyis marha cubókot adott volna, így hát nem ellenkeztem.
Rákanyarodtam a hazafele vezető útra és bájologtam az úton gyarapodó levár-masszára és sajnáltam a bakancsom nyomát is.
Teljesítve küldetésemet elégedett arccal haladtam, amikor egy lovasszekér jött szembe, aminek a végére egy másik ló volt kötve. Csak úgy lazán egy hitvány lánccal.
Elhalad mellettem a ló, el a gazdája, el a szekér és félútig el a második paci is. Ám ekkor a tragikomédia utol ért.
A ló kettőt nyerített, egyet ugrott és terebélyes segedelmét nekem fordította, majd frissen vasalt patáit nekem indította és villámgyorsan rúgott a levegőbe. Ráérezve a problémára reflexszerűen vágtam be a mátrixos mozdulatomat és egy korhadt épület korlátján limbózva néztem, ahogy az orrom előtt kapálózik ez a dög. Kabátomat érintette az egyik pata, szívemet környékezte az infarktus, lábaimat cserben hagyta az erő.
Ezzel az elegáns mozdulattal vágtam magam hanyatt, a betonlépcső mellé. Akár befele is csúcsosodhattak volna az oldalbordáim, lehetnék most pata-arcú, de semmi probléma nincsen, csak a húst felszeletelték a törött tányérdarabok, a budikefének csak a szőre maradt meg, a szappantartó kétdimenziós lett és a vajkrém a kenyérre kenődött.
Címkék:

Akik ruhával támadnak a jónépre

2012 július 18. | Szerző:

Félévente felkerekedve, s nekifutamodva az éjszakának, megmutatkozok én is a társadalom partizánjai között.
Annak rendje s módja szerint, hogy a kászkába került elegendő agysejt-amortizáló vegyszer sorba állok a csordába való hovatartozás megkülönböztető eszközéért, mely ezúttal egy neonsárga karszalag lesz. Ha a karomra simogatta a nem kicsit materialista fiúcska, mehetek közelről is belehallgatni a buliba.
Nincsen nekem kisebbségi komplexusom a hétköznapokban, de egy ilyen buliba megérkezve súlyosan nagy az esélye annak, hogy maradandó komplexusaid alakulnak ki, ha nincs elég önbizalmad.
Vegyük szemügyre a nőnemű partizánokat.
A luxusrezervátom 4 termet bocsát a rángatózni kívánók rendelkezésére. Ezen helységek igazi zenét nem hallott lemezlovasai különféle stílusú dalokat továbbítanak a hangfalak membránjainak, szakadásig.
Mindjárt az első teremben felcsendül némi zeneféle, a  társaság elég foghíjas, de nem folyik ki a szemem, ha az öltözékükre nézek. Van 1-2 majóra (nem tudom, hogy kell leírni ezt a szót, s unok utána nézni) vetkőzött cicus, akik jó esetben hoztak magukkal melltartót. Táskában. Előkerülnek a partizán ingek és a különböző színű farmerek csilivili övekkel a testekre tapasztva. Mondjuk, hogy rendben van a gyengébbik nem textilje.
Befele haladva a mai slágerek zenéje néven futó ipari mocsok szól a hangfalakból, megmozdulni nincs helyed, ezért megvárod, hogy hazamenjenek az albánszamár-féle részegek vagy pedig begyúródsz és magasra tartott kézzel szúrod az eget, hogy a kezed ne foglalja legalább a helyet.
Lépcsőn rém óvatosan haladva lefele megakad a szemem egy nagy világosságon, mit egy szőke ciklon hajszíne okoz retinámnak mellettem elhaladva, majd szégyen, nem szégyen, de utána fordulok, megcsodálni ezt a teremtményt, ki görcsbe merevedett pucsítással halad a lépcsőkön remegő lábakkal.
Felmászott a magassarkúra, de menni még nem tud rajta.  Nesze: cipő Haladva bennébb a tömegbe, szájon vág néhány illat, mitől ha nem ittál is gerjed a róka benned. Szétnézve kiderül, hogy luvnyák vannak a láthatáron. Mélydekoltázsukban férfi kezek találhatóak, derekukon hím egyedek csípői ringanak, csizmájukat húzva maguk után rángatóznak. Ők így buliznak.
Elhaladva az orgiázók mellett, következnek a porondpartizánok. Iszonyat magas cicababa neccharisnyában és asszem hosszúblúzban, mert azért a miniszoknya elnevezés túlzás lenne erre a textíliára. A lényeg, hogy ropja a danszot. Magára beszélt két rém helyes palit, majd nedves szájjal látogat egyik szájtól a másikig. Ő a leheletvizsgáló.
Következnek a gyökérluvnyák. Kevés fog, sok vakolat, szakadt harisnya és gilisztás testalkat. Nesze: női ruha Láss csodát, jut neki is néhány kirakatbarát, aki körülrajongja.
Csak ez jut eszembe: Úristen! Hova vagyok jőve?
Tisztába vagyok vele, hogy sosem fogom beverni a fejem szépségem plafonjába, de legalább sosem fogom a kutyám helyett a faterom cipőjét vinni sétálni, mert a külsőm kirakatba helyezése lesz a legnagyobb gondom az életben.
S engedtessék meg azt mondanom, hogy a Jóisten fonjon kalácsot azon férfiak farkából, kiknek a mesterséges külső mérvadó a választásnál.

Címkék:

Látászavarosan

2012 július 18. | Szerző:

Felekre, Györgyfalvira, Hajnalra, Buna Ziuara néző nyolcadik emeleti panorámás lakásunknak igencsak sok negatív jellemzője akad. Többek között a nyílászárók nyugdíjba vonulása óta, a Passzát szél haza jár hozzánk. Fürdő ablakunk önellátó életet él, az ezzel szemben levő konyha ablak pedig csupa jó indulatú, de zárni sajnos nem tud. Ha ezt mind elképzelted, akkor képzelj el engem, főzni szerető (nem tudó, szerető) és enni nagyon tudó embert ebben a huzatban napi 2-3 órán át. Határtalanul büszkén feszítettem dupla fakanállal a kezemben, míg a huzat átjárta labda fejem belsejét, megsimogatva a két rohangáló agysejtemet. Szemeimet keleti stílusban hordtam fejemen és két lábbal neki rugaszkodva a szélnek főztem, ettem, éltem majd’ egy hétig. Sose volt bajom a huzattal. Már sejted, hogy ez eddig tartott:-) A jobb szemem furcsa mód kezdett fájni, én meg hegyesen masszíroztam, hogy kijöjjön a kétcentis szempillám belőle. Nem jött. Reggelre megmutatkozott egy édes kis takarmány növény rajta. Földrajzilag is meg tudom határozni a helyét: Nagy fejem, jobb szemének, alsó szemhéjának, jobb fele eső sarkától kábé fél centivel visszább csúcsosodott egy nagy piros árpa. Bőszen érleltem, mert azt mondták a nagyok, nem szabad kinyomni, kiszúrni, leszedni, learatni, így hát ott hagytam. A laptop bújás személyi kultuszának gyakorlása közben nem tűnt fel, hogy a fél képernyőt kitakarja, egyébként is kicsi a netbook, de mikor kimentem az utcára és félembereket láttam, akkor elkezdtem lassan sietni. Ha emlékszel még a takarmány növény pontosan leírt helyére, akkor megérted, miért jártam lehajtott fejjel. (Hogy kilássak fölötte!)
Szellemi fogyatékosra hasonlítva őgyelegtem a utcán, füleimben zenedugó, kezeim zsebeimet töltötték ki, amikor egy hippi sírtöltelék kebleire úgy csattantam fel, hogy egy cuppanással vissza pattantam róla. Azt a riadalmat, ami átéltem, napok óta nem tudom feldolgozni. 90 éves nannyó, lila szemek, vérvörös száj, fog egy se, arcpirosító kenve a szottyadt bőrre. Lila blúz, zöld kardigán, piros sál, fekete kabát. Zöld harisnya, fekete szoknya, lila zokni, piros cipő. Árpám fölött leskelődve kifele az ütközés pillanatában nagyi egy karácsonyfa idilljét tárta elém.
-Scuze! Sorry! Bocsánat! Pardon! Imi pare rau! Nem akartam, nem látok!
-Kjjdkr krfjrij kjrfei kjrfeijs!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!-így ordított az arcomba.
Egy sikeres kanyarral tettem túl magam nagymama körvonalain és szedtem lábaimat tovább az átjáró fele, álmodva a szabadulás sikerélményéről.
Napokig nem jártam ki a lakásból, ápoltam legújabb testrészemet, de egy este mégis lementem a közeli boltba. A már jól ismert kedves néni alaposan megvizsgált, míg álltam előtte mondván, mit kérek. Amikor a termékért indult, akkor sem fordult meg, hátra fele lépegetve nézett egyenesen a képembe összeráncolt szemöldökkel. Amikor visszaért a pulthoz, áthajolva a számlázógép felett, kíváncsi arccal mérte végig a nem túl szexi testrészemet a szemem sarkában, majd rosszalóan megcsavargatta a fejét és átnyújtotta a visszajárót. Szavak nélkül is el tudom dönteni, mennyire ocsmánynak tartja.
Napok kérdése volt, hogy az aratás bekövetkezzen, ámde én előrehoztam a takarmánygyűjtést. Egy kényelmes kis reggeli vakarózásnál szétkentem az egészet a képemen. A gebasz távozását nem kívánom részletezni vakartbelű olvasóim érdekében, csupán csak annyi a megemlítendő, hogy takarmány melegágya olyan mélyre sikeredett, hogy helye 3 hét távlatából is kristálytisztán látszik gyönyörű szép szemem szegletében.
Ha túl vagyok ezen, jöhet egy édes kis gyulladás:
Mindkét szemem úgy bevörösödött, hogy a nyúl szalutált volna messziről, beragadtak középtájig, és oda rádagadt a túlsúlyos szemhéjam is. Ezt még élvezném is, de folyik a gebasz belőle. Olyan kitartóan, hogy egy depressziós sírás nem hoz annyi könnyet.
Elvagyok a huzat következményeivel, legalább odafigyelnek rám az emberek. Na de így? Utazok a buszon. Besötétedett szemüvegem hélium hiányában kivirrad, láthatóvá válnak zombi arcom szemei. Egy kedves idős úr, megfogja a karom, arcomba hajol, hogy már érzem állott szagát és a problémáimról kérdez:
– Mi a baj kislány? Miért sírsz?
– Nem sírok, csak begyulladt a szemem.
– Én látom, milyen lelkedből sírsz, kár hazudnod. Nekem nyugodtan megmondhatod. Hol laksz? Hol szállsz le? Nekem beszélhetsz róla.
– Köszönöm, de tényleg csak begyulladt, emiatt könnyezik és nagyon homályosan látok.
Ajtó nyílik, én hátraarcolok le a buszról, már veszem is fel a nyúlcipőt, hogy véletlenül se jöjjön utánam a furcsa bácsi, mikor egy váratlan  ütést fogad széles homlokom, melytől sok megszámolhatatlan csillag kerül szemeim elé és a gyomrom is felkavarodik. Egy karcsú villanyoszlop fejmagasságba helyezett sárga dobozának nyitott ajtaja úgy vágott pofán, hogy egy másik járókelő karjaiban leltem egyensúlyom vigaszára. Bár semmiféle kék folttal nem tudom igazolni történetem hitelességét, de azóta nem látok homályosan, viszont újabb takarmány növény kíván nőni szemem sarkába.
Címkék:

Karcsúságom villámvéleményekben

2012 július 18. | Szerző:

Gyermeki izgalommal vártam, hogy 8 hét után újra találkozhassak a családommal. Korgó gyomorral léptem a házba, majd látván a vacsorát tálalva, még a szemüvegem is csillogni látszott. Hanyagul, de elegánsan dobáltam le magamról a ruháimat, fel ne tűnjön, hogy egy hangyapöcsnyit is éhes lehetek egy 7 órás út után. Vetkőzés közben megszámoltattam a szemüvegemmel az asztalra helyezett terítékeket. Nem volt elegendő. Még egyszer nekifutva a számolásnak sem lettem boldogabb. Kérdőn nézve anyám fele, kezdtem a jól megszokott játékot. Egy pillantás a teríték felé, egy anyám szemébe, egy a terítékre, majd ismét anyura. Egyértelműbb célzást már csak szóval tudtam volna elérni kábé így:
– Mindenki húzzon el az asztaltól, mert jövök zabálni!!!!
Ekkor anyám egy vigyorral a szája szélén ilyet szólt:
– Nem arról áradoztál telefonban, hogy nem, hogy éjszaka nem zabálsz, de már estére sem eszel?
Számat kitátottam a nyájas hozzászólástól, hogy stereoban hallatszodjon a gyomrom kitartó korogása és összeráncolt szemöldökkel apámra néztem:
– Jól meg vagy pofosodva (magyarul hízva) leányka! Csoda, hogy elbírnak azok az egészségügyi cipők. (Mondta fater a piros-fehér csukáimra!!!?)
Ekkor nem túl őszintén jó étvágyat kívántam, vissza öltöztem és felmentem a bátyámékhoz, elvégre őket is 2 hónapja láttam utoljára.
Az örömujjongás hétköznapiságának sógornőm és bátyám függőleges fejmozdulata vetett véget. Tudod, az, amikor az új frizurádtól az új cipődig végig mérnek, elidőzve az úszógumidon, aljfeleden és a vaskos cubákjaidon. Puszi-puszi, kávé, protokoll, miegymás. Vérnyomás mérő estet tartottak, hát csatlakoztam én is. Kibújtam a bő, duplazsebes blúzomból, hogy szabad legyen felkarom. Rám cuppantották a vérnyomásmérő objektum karszalagját, az egy bizonytalan mozdulattal rászorult felkaromra és ketyegni kezdett. Ekkor jött bátyám szívből jövő dicsérete:
– Basszus mennyi zsírt felgyűrt oda! – és megvizsgálta közelebbről is felkaromat.
Nem túl őszinte vigyorom alatt, fogaim közé szorítottam véleményemet és felpumpáltam a vérnyomásomat 180-ra.

Voltam az oviban is, elhozni az unokaöcsémet. Ugyanaz az óvónénije, aki nekem is volt anno 20 🙂 éve, és a szomszédban lakik ő is. Röpül felém mosolyogva, szívélyesen üdvözölve:
– Szia Erika! Jól vagy-e? Hogy megváltoztál!!! (HOGY MEGHÍZTÁL!)

Másik bátyáméknál is tettem egy látogatást lende öltözékem kíséretében. A konyhában ültem egy izompólóban, amikor bátyám belépett az ajtón a következő szavakkal üdvözölve engem:
– Né Picinek milyen karjai lettek, mint egy anyamedvének!
(Kössz bratyó, kezdem elhinni, hogy tényleg le tudok győzni egy grizlit!)

…………………

Azóta teán és kritikán élek!

Címkék:

Ismerkedés kicsit másképp

2012 július 18. | Szerző:

Levaszkaltam magam egy ürességtől kongó vagon közepén. Kiterítettem magam és a batyum mind a négy ülésre, most nem vagyok kíváncsi idegenekre. Alig érte ülepem az ülést, már egy látogatóm akadt is. Egy nagyra nőtt, csontsovány önbizalomhiányos pasas állt előttem bal kezén egy kézipoggyásszal, jobb kezében egy lefóliázott öltönnyel. Meleg hangján elkezdett szónokolni nekem, amit én egy sima román tessék-kel reagáltam le. Majd kezdte újra a süketséget csak ezúttal még halkabban az ijedtségtől. Amint a háromszor elmesélt sztoriból kiderült, ő Dédára megy, még sose volt ott, s ha én úgyis átutazom ott, akkor mehetnénk együtt és én figyelmeztetném őt, hol kell leszállni. Mondjuk a helységnévtábla mindenki számára ugyanaz és jó esetben ugyanolyan látható is. Szemöldököm játékával közöltem vele először, hogy nagyon nem szeretném, ha mellém tolnád a csontos segged, majd látván, hogy szerencsétlen nem érti, elmondtam, hogy magyar vagyok és ma éjszaka bűnbocsánatért kell imádkoznom reggel 7 óráig, egyedül, ezért nem tudok beszélgetni vele és nem ülhet ide. Elnézést kért a létezéséért és már hátraarcolt is el tőlem félelmében.
Végre egyedül maradtam, nyomtam is tele a füleimet a fülhallgatóból áradó zenével, bevackoltam magam az éjszakai fényekkel szemben fekve, készen állok egy kis félálombeli hipnotizációra.
Ekkor újra megerősödött bennem, hogy igencsak naiv vagyok még mindig, nem mennek a dolgok ilyen simán. Egy rém idétlen hang bőgte túl a max volumot a füleimen. A hajpántnak használt szemüvegemet visszacsúsztattam az orromra és a lehető legmufurcabb pofával néztem rá improvizálva egy what the fuck kérdést. Egy maradjunk annyiban, hogy fura arcu lány állt a fejem felett és belehajolva a képembe ordította, hogy üljek át melléjük és meséljünk egymásnak. Kiguvasztottam szemeimet s közelebb hajoltam hozzá némi magyarázat reményében. Egy pillanatra kezdtem szarul érezni magam, mert bizonyára ismerjük egymást, csak megfeledkeztem róla én buta, de ez a rémálom hamar szertefoszlott homályosan látó szemeim előtt. A manyika megismétli kérdését nagyobb lelkesedéssel és ekkor jött a megérzésem:
– Nem bocsi, aludni akarok és különben sem ismerlek, úgyhogy keress másik játszótársat!
Rám szórta gondolatbeli átkát és távozott vissza a kísérőjéhez. Továbbra is túlordította a membránszaggató zenémet, úgyhogy feladtam a harcot és elkezdtem hallgatni Ludmilla szövegét. A pár méterrel arrébb ülőknek is felajánlotta társaságát több-kevesebb szerencsével. Egy hozzá hasonló elmebajban szenvedőnek tetszett az ajánlat és mellé telepedett. Az anyanyelvbeli különbségek sem okoztak különösebb problémát náluk, akadt fordítójuk is. Mit ad Isten, épp mögém ültek be a nem hétköznapi eszmecserére: A szórványbéli akcentus és a fogak hiánya igencsak elferdítette a szavakat, de hegyeztem fülemet.
– Tölgyesbe megyünk az elmegyógyintézetbe. Végleg odaköltözöm.
Ekkor döntöttem el, hogy maradok még. Nincs mindig része az embernek egy papírral is igazolt idiótához.
Az odaszegődött hölgy is kezdett rájönni, hogy beszélőpartnerénél baj van az emeleten. Tapintatosan felvezette, hogy álmos és visszament a helyére alvást színlelni.
Az elmebajos kísérője elcibálta a leányzót a vagon első felébe, szomorúan vettem tudomásul, hogy a stand up lejárt, amikor rájöttem, hogy az idegesítő hangja áthág bármilyen távolsági határt.
Elővettem netbookom és nekiláttam filmet nézni, teljen az idő. Amikor már javában készültem belealudni kínjaimba valami furcsát vettem észre magamon. Egy hanyag kézmozdulattal leállítottam a filmet és pislogtam párat, amikor rájöttem.
Fejemet óvatosan elfordítottam jobbra és ezzel egy időben a szemüvegemet lennébb toltam az orromról, hogy üvegmentes szemekkel láthassam a következőket: Ez az elmerokkant a jobb vállam fölé hajolva vigyorgott a nyakamba, kissé nedvesen lihegve.
Belenéztem a buta szemeibe és megkérdeztem, hogy mi a kicsi piros lófaszkát keresel te a nyakamban édesanyjáé???!!!
-Milyen klassz laptopod van. Nekem is van, gyere nézd meg. Gyere na! – és cibálni kezdte a kezem. Amikor hozzám ért az az érzésem támadt, mint amikor egy néger érint meg. Biztosan összemocskolt, le kell mosnom. Diszkréten a gatyámhoz töröltem kezem és a képébe ordítottam, hogy nem megyek és menjen a keservesbe el innen.
Ekkor megjelent a kísérője és vissza vitte a helyére. Még volt legalább 40 kilométer amíg le kellett volna szálljanak, de ők már összecsomagoltak és elindultak az ajtó fele.
Ajtó mellett ültek, de kihangsúlyozta Ludmilla, hogy ő a másikon akar leszállni és különben is még van egy kis dolga mielőtt leszállna. Mellettem elhaladva, ledobta a táskáját a padlóra és mélyen a szemembe nézett:
– Kérlek szépen nagyon-nagyon vigyázz arra a laptopra, mert értékes és tudjad, hogy nekem is van, nemcsak neked!
Szemeimet nagyon nagyra nyitottam és szemöldökömből formáltam egy kérdőjelet. Majd gyorsan alapállásba helyeztem az arcom és jó utat kívántam neki.
Még háromnegyed órát nézett vissza rám az ajtóból és integetett felém.
Még amikor leszállt is szívélyes ölelések közepette ültem hátizsákom mellett és meredt szemekkel néztem az idillikus éjszakai fekete tájat az üvegen át, és figyeltem homlokomat tapogatva, hol lehet rajtam a felirat, melyen ez áll: Hülyék gyűljetek körém!

Címkék:

Élmények az útról

2012 július 18. | Szerző:

Izgő-mozgó mivoltomat meg nem hazudtolva ismét útra keltem a magam módján. Természetesen vonattal. Meglepetésképpen jegyet is vettem a 13 perces útvonalra. Sok kilogramos kölcsönhátizsákkal a hátamon vonszoltam a seggem a hármas vágányra érkezett vonat mellé, remélve, hogy fel bírok mászni. Mindenki felszállt előttem, míg én szivélyesen üdvözöltem egy leszálló falubeli leányzót, majd felocsúdtam a sípszóra, mely szerint indulni kellene már. Nekifutamodtam az ajtónak és megtorpantam az iszonyat magas lépcsők előtt. Gyors öndícséret: Meg tudod csinálni! A hatvan centisre saccolt első lépetre majdnem lazán léptem fel, a következő lépcsőfok kissé inogva, de meglett. A harmadik és egyben utolsó lépeten bekövetkezett a tragikomédia. A lendületes kapaszkodást az ajtó nem bírta és elindult szembe velem. A másik kezem sem ragaszkodott elég erősen a rúdhoz, ezért hátraarcolni kezdtem, csak ezúttal a levegőben repülve. Volt időm elgondolkodni, hogy vajon a vonat indult-e el, vagy csak én száguldozok mellette. A választ akkor adtam meg magamnak, amikor kiestem a vonatból seggre érkezve. Cüvekegyenesen ültem aljfelemen és a súlyos hátizsák sem kívánt eldőlni, megmaradt 90 fokban a hátamon. Nem éreztem fájdalmat, hiszen 22 éve gyúrok arra, hogy ne legyen csontos fenekem, ezért gyorsan a táskám bal zsebében elhelyezett 16 tojásra gondoltam, amit édesanyám oly nagy szeretettel pakolt fel nekem. Egy gyors tapi, hogy éri-e a táska a földet, majd uccu talpra és lódulás neki még egyszer. Egy óbasszus hagyta csak el a számat és már fent is voltam a mozgó vonaton.
A látvány, ami fogadott az két halász fiú volt, akik visszafolytott röhögéssel tapadtak az ablaküvegre és egy koszos gyerekét szoptató roma nő, aki gyorsan az időről érdeklődött. Leplezett hányingerrel és az esés traumájával közöltem, hogy nyócóra tízperc. Gyors esemesezésbe kezdtem, hogy hozzám ne szóljon többször, mert valami nagyon természetes és hányinger elősegítő szag árad a szájából.  Ő nem tágított és tovább kérdezett, hogy messze van-e még Gyergyószentmiklós. Válaszom ennyi volt: Messze van, még egy 11 perces 9 kilometernyi út. Talán érezte az iróniát, mert több kérdése nem volt és a csöcsét is elrakta a gyerek elől, majd a cigit is kinyomta.
Megérkezvén a városba vonatváltás várt rám. Okosan jegyet váltottam és elhatároztam, hogy benyomok egy kávét az állomás bodegájában. Magam után cibálva a még mindig nehéz táskámat érkeztem meg a kínosan büdös helységbe. Kávét kértem és tűrtem, hogy végig mérjen mindenki. Levaszkaltam magam egy asztalhoz a kis terem szélében és körülnéztem. Igen nagy érdeklődésnek örvendve kezdődött a várakozás. A mellettem levő asztalnál mindjárt hangot is adtak a rólam szóló gondolatoknak:
–          Nézd meg te micsoda friss hús! – így az egyik.
–          Menj már, te vén vagy ehhez, ne álmodozz. Egyből rá is gyújt. Biztosan gazdag, látszik, van pénze. Né milyen telefonja van, s milyen szőke haja. – szól a másik.
–       Megnézni azért szabad te, az asszont úgyse zavarja, úgyé te??? – fordult az asszony felé. – ismét az egyik
Ekkor bájosan átmosolyogtam rájuk, lássák, hogy jók a füleim és tisztán hallok.
Felém vigyorgott hűséges dícsérőm és közölte, hogy ne is figyeljek rá, mert ő csak beszélget zöldségeket. Mire én:
–          Hallom épp, folytasd csak nyugodtan, nem zavar.
Hangos röhögéssel dícsérve önmagukat újabb témába kezdtek. Ekkor vettem észre, hogy a szemben levő asztalnál egy idős illuminált állapotba esett férfi bámul nagyon feltűnően. Gyakorolni kezdtem a szemkontaktus hosszú őrzését és vissza bámultam, de lényegesen kevesebb érdeklődéssel. Elég kitartó voltam hozzá, hogy idős papa levegye a szemét rólam zavartságában. Nem volt szép látvány, úgyhogy bámulni kezdtem a telefonomat, amikor ismét eljutottak fülemig előző kommentátoraim sztorijai:
–          Nézd ott a faszi, akit tegnap a sínek mellől cibáltam ki.
–          Mit csinált ott he?
–          Be volt oda esve, me’t leitta magát.
–          S te mit kerestél ott?
–          Én elrendeztem az állatokat, amikor indultam volna hezzád, s hallottam, hogy valaki azt kérdezgeti, „hol van? Hol van?”, de nem hallottam a választ, osztán odamentem. Oda össze volt hullva a szerencsétlen. Tudod-é hogy? Ment a sínek mellett, de nem egyenesen, hanem letért az ösvényre. S én ismerem azt az ösvényt, én is ott járok haza részegen, mert részegen nem tudod úgy tartani az egyensúlyt egyenesen. S na ő letért, s hallod-é ismered-e az utat ott béfelé?
–          Ismerem hát. Én is szoktam oda béesni.
–          Na oda bécsúszott maga alá s ott keresett valamit. Mondom neki, mit keresel koma? Aszondja a fűrészt. A vasvágó fűrészt elejtette valahol. De az nem akármilyen fűrész.Németből hozták, s olyan finoman vág, hogy azt kár lenne elhagyni. Az úgy vágja a vasat értetted-é, mintha vajat vágna. Na elindultam keressem meg ennek a fűrészét, mégiscsak nagy érték lehet, ha így aggódik érte. Megyek a bozótba érted-é s egyszercsak belébotlok valamibe s odavágom magam a fődhöz. Lábaim a levegőbe kerültek akkorát lepcsentem s össze-vissza kékültem a vasaktól.
–          Milyen vasaktól?
–          Hát ez a szerencsétlen biciklivel volt. Hát te, gyalog se lehet menni a sínek mellett, de ez biciklivel akart közlekedni. Na oda bé es közlekedett a tavaszi csihányok közé s onnan jajgatott ki. Összepucoltam magam a biciklikerekek s vázak közül, s mentem tovább keresni a vasvágó fürészét ennek a félnótásnak. De én nem voltam részeg, becsület szavamra, ugyé? – s oldalba bökte az asszonyt.
–          Nem fiam, nem. Józanon jöttél haza.
–          Na mentem-mentem a csihányba körbe-körbe míg rá nem léptem. Na boldog voltam, hogy megvan a fűrész, viszem oda neki, hogy né megvan. Az úgy örvendett értedé, hogy majdnem megcsókolt. Azóta is, ha meglátom örökké emlegetem, hogy na megvan-é a fűrészed komám? S mindig mondja, meg-meg, de ő tudja mé’ mondom nekije eztet.
Ekkor visszatért egy háromfogú hölgyemény az asztalhoz két kígyóuborkával. A teljes sztorizgató társaság minden figyelme az uborkákra irányult és már eredt is meg a szájuk az újabb sztorira.
–          Jaj nézd meg te, nem is vagy elég már az asszonynak, mekkora uborkát vett, s ráadásul kettőt te. – így az egyik.
Ekkor ismét odapillantottam.
–          Jaj milyen bolondok ezek a férfiak, ugyé? – kérdez engem.
–          Igen-igen-igen. – présoltam ki vigyorgó számon a választ.
–          Na de azért nehidd, hogy az uram nem elég nekem. Különben neki nincs ekkora, de pont ilyen vastag. S ráadásul játékos is. Netuddmeg te. Jaaj.
Néma csend a hallgatóság körében, majd az asszonyság folytatta a monológot ezúttal rám pillantva:
–          Jaj be bolond vagyok én is he.
Helyeslően bólogattam és zsebre vágva az élményeket kiügettem a pályaudvarra várni a vonatot, de ott se estem teljes nyugalomba. Egy derekamig érő idős hölgy kezdett csiripelni fennhangon, hogy a bárban kellett volna maradnom, mert ott legalább járnak a policok s ügyelnek rám, mert mindjárt jönnek a cigányok járőrözni.
Képzelheted, milyen pofát vághattam neki, mikor elgondolkodtam, hogy a rendőrök a bárban tartózkodnak iszogatva, míg a roma nemzedék járőrözik a pályaudvaron. Szivélyesen megköszöntem a tájékoztatást a veszélyről és úgy döntöttem, mégis maradok.  A járőrözés nem volt teljeskörű, hiszen csak a gyerekeket küldték ki egy kis vacsora után. Azok gondosan átnézve minden kukát, két söröz dobozzal a mellényük alatt indultak haza, én pedig batyummal a hátamon pattantam vonatra. Ahogy írom, pattantam, és ezúttal csak egyszer szálltam fel.
Jó utat nekem!
Címkék:

Chat-szerelmek

2012 július 18. | Szerző:

Semmi dolgom egész nap, meg egész este, ezért hűségesen figyelem az emberi elme egységes elbutulását. Az idegennek mondható intelligencia megagyalágyulására beágyaztam néhány példát chatszerelmeimmel folytatott egyperces diskurzusaimból. Jómagam neszójábénekem nickkel nyomulok a lámúr felé.

 

21:54 [Nor520] sya
21:54 [Nor520] telón dumcsizunk?
21:54 [neszójábénekem] nem
21:54 Nor520 befejezte a beszélgetést.
21:49 [jahep] szia
21:49 [neszójábénekem] szia
21:50 [jahep] keresek egy lányt, aki vetne egy pillantást a farkamra:)
21:50 [neszójábénekem] keress tovább
21:50 [jahep] te nem szereted a farkakat?
21:51 [neszójábénekem] nem, én nem szeretem őket
22:14 jahep kilépett…
23:58 [*diktreszi.sex] Szia, sexeltél már pénzért?
23:58 [neszójábénekem] persze, ebből élek
23:59 [*diktreszi.sex] komolyan kérdeztem
23:59 [neszójábénekem] akkor nem
23:59 [*diktreszi.sex] és érdekelne?
00:00 [neszójábénekem] természetesen igen
00:00 [*diktreszi.sex] nincs kedvem hülyéskedni
00:00 [*diktreszi.sex] érdekel vagy sem
00:01 [neszójábénekem] akkor nem
00:01 *diktreszi.sex befejezte a beszélgetést.
00:02 [1Fotós] {szia, megmasszirozol?
00:03 [neszójábénekem] igen
00:03 [1Fotós] hm
00:03 [1Fotós] igen?
00:03 [neszójábénekem] igen-igen
00:04 [1Fotós] azért mondod mert messze vagy
00:05 [neszójábénekem] mit vártál?
00:05 [1Fotós] ezt
00:05 [neszójábénekem] akkor megkaptad
00:06 [neszójábénekem] köszönés-tűnés
00:06 1Fotós befejezte a beszélgetést.
01:23 [____MindenVanBoy] Szia! 🙂 lenne kedved kam vagy telsexhez? 😛 esetleg chatsexhez? 🙂 akár fizetnék is érte 😉
01:23 [neszójábénekem] oké
01:23 [____MindenVanBoy] kamsex?
01:24 [neszójábénekem] előtte fizetés, hogy vegyek kamerát
01:24 ____MindenVanBoy befejezte a beszélgetést.
22:09 [volumass02] szia szereted ha izgatnak?
22:11 [neszójábénekem] én nem szeretek izgulni
22:11 [neszójábénekem] nem is nagyon szoktam
22:14 [volumass02] élvezed ha kinylanak?
22:14 [neszójábénekem] gyakran ajánlom fel ellenfeleimnek az ülepem alapos tisztogatásra
22:15 volumass02 befejezte a beszélgetést.
01:13 [Kopasz cerka] szia
01:13 [neszójábénekem] szia
01:13 [Kopasz cerka] kivered pénzért?
01:13 [neszójábénekem] a fogadat is
01:56 Kopasz cerka kilépett…
02:05 [popoba-vibit] sia
02:05 [popoba-vibit] mi lene ha taliznák és megdugnál vibrátorodal vagy hasonlo ezközödel? 🙂
02:05 [neszójábénekem] hasonló eszközökkel
02:05 [neszójábénekem] mondjuk egy lapát nyelével
02:06 [popoba-vibit] ubi ? :p
02:07 [neszójábénekem] ilyen szó nincs a magyar szótárban
02:07 popoba-vibit befejezte a beszélgetést.
Címkék:
« Régebbi bejegyzések

Üzenj a kazánháznak!

Blog RSS

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!